Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Baka: ütőképesebb bírósági szervezet szükséges

2015.11.15

 

Baka: ütőképesebb bírósági szervezet szükséges

 

Baka András

Baka Andrással, aki a Legfelsőbb Bíróság és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnöke, az OIT hivatali aulában beszélgettünk.

Elnök Úr! Megválasztásakor a Parlamentben azt mondta, hogy szükségesnek tartja a bírósági dolgozók képzését. Ebbe beletartoznának az ülnökök is?

Konkrét kérdésére nem tudok konkrét választ adni. Ismereteim szerint a Bírói Akadémia jelenlegi és távlati programjában nem szerepel. Véleményem szerint az ülnökök képzése nagyon kitágítaná a képzési lehetőségeket. A következő hónapokban történik annak átgondolása, hogy a képzés milyen reformon megy keresztül. Ezt behatárolja, hogy a csökkenő források révén mire jut pénzünk. Elsősorban azt tartom kiemelt feladatnak, hogy a bíráknak mindenképpen egyfajta kötelező képzését vezessük be.

Az Ön elődei többször szóvá tették, hogy bíróságok elhelyezése nem megoldott. Elsősorban a Néprajzi Múzeum visszaadására gondolok, ahol már működött bíróság. Kíván ezzel a kérdéssel foglalkozni?

Nyilván a Legfelsőbb Bíróság elhelyezésére gondol. Ezt az anyagot ismerem az előzményekkel együtt. Álláspontom szerint nem a Legfelsőbb Bíróság elhelyezése a legfontosabb kérdés. Ez az ötlet egy szép gondolat, hogy a törvényhozó, végrehajtó és az igazságszolgáltató hatalom egy helyen jelenjen meg, azonban én nagyon fontosnak tartom, hogy a működési lehetőség határán lévő mostoha elhelyezési körülmények között lévő bíróságokon segítsek. Ezek a Pest Megyei Bíróság, a Debreceni Városi Bíróság és egyebek. Adott estben a Legfelsőbb Bíróság elhelyezésével szemben inkább ezeknek adnék prioritást.

A Bíróságok Napján elhangzott ünnepi beszédében azt mondta, hogy korunknak megfelelő bírósági szervezet kell. Erről egy-két gondolatot mondana olvasóinknak, hogy mi az a változás, amit szükségesnek tart?

Úgy gondolom, hogy a jelenlegi igazgatási struktúra megtartásával egy olyan ütőképesebb központi igazgatási szervezetet kell létrehozni, ahol egyértelműek a kompetetenciák a döntési felelősségi viszonyok. Az országos igazgatásnak át kell gondolni, a bírósági szinteket és azt, hogy milyen jogköröket célszerű átadni olyan területekre, ahol a döntés valójában történik. Az Országos Igazságszolgáltatási Tanácsnak jobban kellene átfogó, stratégiai feladatokra koncentrálnia. Az biztos, hogy nemcsak rajtunk múlnak ezek a kérdések, mivel jogalkotási lépések is szükségesek.

Ezekkel az intézkedésekkel lehetne gyorsítani az ítélkezést?

A jogszabályok meghozásával lehetne gyorsítani. Át kellene lépni a kizárólagos illetékességek kérdését, amely meghatározza, nyomja a fővárosi és más bíróságokat – válaszolta az új főbíró.