Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Hazánk határozottan támogatja Lettország csatlakozását

2016.06.12

Hazánk határozottan támogatja Lettország csatlakozását a NATO-hoz A lett miniszterelnök válaszolt lapunk kérdéseire

A közelmúltban három napra hazánkba látogatott Vilis Kristopans lett kormányfő. Látogatása első napján a budai Remix étteremben fogadást adott abból az alkalomból, hogy közvetlen légi járatot indított Riga és Budapest között az Air Baltic. A vacsora előtt készséggel válaszolt lapunk kérdéseire. Miniszterelnök úr! Bizonyára fontos eseménynek tekinti a repülőjárat megindítását a két főváros között, hogy személyesen részt vesz az eseményen.

Valóban fontos eseménynek tartom. El kell árulnom önnek, hogy korábban közlekedési miniszter voltam, és még mindig érdekelnek a közlekedéssel kapcsolatos kérdések. A másik pedig az, hogy a lett állam 51 százalékos tulajdonnal bír a légitársaságban, amelynek részvénytőkéje 43 millió USD, és én képviselem. Kérem, hogy egy-két fontosabb gazdasági mutatót ismertessen olvasóinkkal!

A függetlenség 1991-es kivívása nyomán megindult gyors gazdasági átalakulás mellett viszonylag alacsony maradt a munkanélküliség. Tavaly a GDP 8,6 százalékkal, a kivitel 10, a behozatal pedig 18,9 százalékkal nőtt. Ugyanilyen sikeresnek mondható, hogy az 1992-es 959 százalékos hiperinflációt öt év alatt 5 százalékra sikerült leszorítani. 1999 végéig mintegy 4 milliárd dollár befektetés áramlott be az országba, míg a közvetlen be-ruházások értéke 1,6 milliárd dollárt tett ki.

Mi a .fő célja a látogatásának, és milyen programokat bonyolít le?

Nagy várakozással tekintek Orbán Viktor miniszterelnökkel való találkozásra. Mindkét ország az EU-ba igyekszik. Kíváncsi vagyok a véleményére, mint NATO-ország miniszterelnöke, támogatja-e felvételünket. Részt veszek egy üzletember-találkozón, melyet a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara szervez. Itt el fogom mondani, hogy országunk kereskedelempolitikája nagymértékben liberalizált, így a magyar befektetők is könnyen megtalálhatják számításaikat.

* Itt-tartózkodása második napján Vilis Kristopans lett miniszterelnököt a Parlament előtt ünnepélyesen fogadta Orbán Viktor kormányfő. A tárgyalások után a két kormány képviselői aláírták a beruházás-védelmi és szabadkereskedelmi megállapodást, majd a két miniszterelnök nemzetközi sajtóértekezletet tartotta Parlament delegációs termében. - A két ország képviselője által aláírt beruházás-védelmi és szabadkereskedelmi megállapodás közelebb hozza a magyar és a lett gazdaságot egymáshoz, és közelebb viszi a teljes jogú EU-tagsághoz - kezdte beszédét a magyar miniszterelnök. - Ezzel a megállapodással elhárult minden akadály a magyar-lett kapcsolatok elől, és elősegíti Lettország CEFTA-taggá válását. Orbán Viktor hangsúlyozta: Magyarország támogatja Lettországot abban, hogy minél hamarabb a NATO tagjává váljon. Vilis Kristopans kifejezte reményét, hogy decemberben Lettországot is felkéri az Unió a csatlakozási tárgyalások megkezdésére. Örömmel nyugtázta, hogy Magyarország támogatja hazája NATO-ba való mielőbbi fel-vételét. A miniszterelnök elmondta, hogy a tavalyi népszavazás nyomán bárki lett állam-polgárrá válhat, aki hosszú ideje az országban él, beszél lettül és le tudta tenni az állam-polgársági vizsgát. A lett miniszterelnök meghívta Orbán Viktort Lettországba. A kitűnő hangulatú félórás sajtóértekezleten a rövid miniszterelnöki összefoglalót követően Hammerstein Judit, a magyar kormányfő sajtótitkára minden újságíró számára megadta a kérdezés lehetőségét, így lapunknak is. Orbán Viktor miniszterelnök úr! Az ön véleménye szerint mikor válhat NATO-taggá Lettország? Pontos időpontot ne várjon tőlem. Ezt még Clinton úr, az Egyesült Államok elnöke sem tudná most megmondani. Ez elsősorban az amerikai szenátustól függ. Nagy eredménynek tartanám, és ennek megvan a valós alap-ja, hogy a felveendők következő körébe bekerül. Ha a két ország ez évi export-importját nézzük, hazánk tizenkétszer annyit exportál, mint importál. Várható-e változás ezen a téren? Az aláírt szabadkereskedelmi megállapodás hatályba lépésével kölcsönösen javulnak a piacra jutási feltételek. Lettország komoly kikötőkkel rendelkezik. Megkezdődtek a tárgyalások, hogy miként tudnánk mindkét fél számára előnyösen ezt hasznosítani. Látogatása harmadik napján a BKIK által szervezett üzletember-találkozón vett részt Vilis Kristopans, ahol előadást tartott.

vilis.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

Vilis Kristopans lett miniszterelnök

 

Koji Lászlót arról kérdeztem, hogyan értékeli a magas rangú vendég látogatását. -

Nagy öröm és megtiszteltetés volt számunkra - válaszolta. - Két héttel ezelőtt jelentkezett a Lett Kamara, hogy ilyen lehetőség van. Egyeztettük a Magyar Kereskedelmi Kamarával, és megszerveztük. Nagyon sikeres volt. Kitűnő előadást hallottunk a miniszterelnök úrtól. Felhívtuk a figyelmet, hogy fontos lenne a megállapodás a kettős adóztatás elkerüléséről. * A lett miniszterelnök ittlétekor egyéb két-oldalú megbeszélések is voltak. Közülük kiemelkedik Szabó János honvédelmi miniszter és Girts Valdis Kristovski eszmecseréje. Megbeszélésük kétoldalú megállapodás alá-írásával zárult. A magyar szakminiszter a tárgyalást követő sajtótájékoztatón elmondta: a szóban forgó megállapodás lehetővé teszi Lettország számára, hogy átvegye a NATO-csatlakozás során szerzett magyar tapasztalatokat. Girts Valdis Kristovski reményei szerint a jövőben a két állam között szorosabbá válik a katonai együttműködés. A NATO-tagjelölt Lettországnak az úgynevezett felvételi akcióterv kidolgozásában sokat segíthetnek a magyar védelmi erők. A lett védelmi miniszter úgy gondolja, két-három év alatt eleget tudnak tenni a NATO-csatlakozáshoz szükséges kívánalmaknak.

SZARVAS ISTVÁN

1999. június 25. HETEDHÉTHATÁR