Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Interjú Elizabeth Blackburn orvosi Nobel díjassal

2015.08.11

 

 

 

NÉPSZERŰ TUDOMÁNY

Interjú Elizabeth Blackburn orvosi Nobel díjassal

 

A világhírű tudóssal Budapesten a KOGART művészeti központban tartott előadása után beszélgettünk 2011 októberében.

 

Professzor asszony, mi kutatásának fő területe?

 

Szarvas István és Elizabeth Blackburn

A sejtbiológia és annak vizsgálata, hogy génjeink hogyan befolyásolják a biológiai öregedés folyamatait.

Hogyan foglalná össze kutatása eredményeit?

Sikerült kimutatnunk az összefüggést a kromoszóma végét védő telomérek rövidülése és a betegségek kialakulása között. Amennyiben megértjük a kiváltó okokat, könnyebb beavatkozni a betegség korai szakaszában és hatékonyabb a kezelés.

Mennyire nehéz az együttműködés a különböző területek – onkológia,  fiziológia és pszichológia – között?

Nagyon izgalmas a különböző típusú képzettségeket összehozni. A kutatás minősége attól függ hogy mennyire tudnak együtt dolgozni az onkológusok, fiziológusok, a pszichológusok, és így tovább.  Úgy gondolom, ha összejön sok jó kutató, az nagyon termelékeny lehet. Azt hiszem, a legfontosabb a jó minőséghez, hogy hajlandó legyen valaki, és alkalmas arra, hogy együttműködjön. Én nagyon sokat tanultam egyébként a klinikai kollégáimtól is. Őket meglepte az én tudatlanságom a klinikai dolgok vonatkozásában, engem pedig meglepett az ő tudatlanságuk a kutatás területén. Arra kényszerültünk, hogy szemtől szemben tárgyaljunk, és ez a legtermelékenyebb módszer a tudomásom szerint. Persze ez jelenthette a telefonbeszélgetéseket is.

- Véleménye szerint egy tudományág már kevés a Nobel-díjhoz, így több tudományágnak kell összefogni?

- Nem szükségszerűen. A Nobel-díjat nem a klinikai gyakorlatért adják, hanem alapkutatásért. De biztos, hogy befolyásolja a kettő egymást. A díj odaítélésénél nem az emberi betegségek terén végzett kutatás, hanem az alapkutatás játszotta a főszerepet. Tehát ennek járt a díj tulajdonképpen.

- Az Ön szülei orvosként dolgoztak. Ez családi hagyománynak tekinthető?

- A szüleim gyakorló családorvosok voltak, mindenképpen van egy ugrás a tudomány felé. Én tudósként dolgozom, van egy erős változás azzal, hogy a tudomány területére betévedtem

- A Melbournei Egyetem, ahol előadásokat hallgatott, mit jelentett az egész életpályájához viszonyítva?

- Nagyon jó oktatást kaptam. Megtanultam, hogyan gondolkozzam a biokémiáról. Nagyon magas gondolkodási szintre tanított meg, és nagyon értékes volt. Itt kezdtem a kutatást, a PhD fokozatot Angliában, Cambridge-ben szereztem meg. Azt mondhatnám, a gondolkodásmódnak a lényegét Ausztráliában kaptam meg, és ezt fejlesztettem tovább Cambridge-ben.

- Utolsó kérdésem lenne, mint Nobel-díjas orvos, mi az a téma, amit a legfontosabbnak tart az orvostudományban jelenleg, amit meg kellene oldani?

- Az  emberi élettartam maximálissá tétele. Ez nem különleges álmodozás, ezt el lehet érni.

- Ha ön lenne az orvosi Nobel-díjat odaítélő bizottság egyik tagja, akkor ezért adna Nobel-díjat?

- Talán, talán.

Köszönöm.

 

Elizabeth Blackburn egy egysejtű csillós szervezet, a Tetrahymena kromoszómáinak tanulmányozásakor fölfedezett egy sokszor ismétlődő DNS-szekvenciát (CCCCAA) a kromoszómák végén. Ennek a szakasznak a szerepe nem volt világos. Ezzel egy időben Jack Szostak figyelt meg egy lineáris (egyenes) DNS-molekulát, úgynevezett minikromoszómát, amely gyorsan degradálódott, amikor élesztősejtekbe juttatta. Blackburn 1980-ban publikálta eredményeit egy konferencián. Szostaknak fölkeltette az érdeklődését, és „rászerelte” ezt a CCCCAA „sapkát” a minikromoszómák végére. A sapka megvédte az élesztősejtbe visszajuttatott kromoszómákat a lebomlástól. Ezt a sapkát nevezték el később telomerának. A telomerák kialakulásának problémáját a sejtben a Blackburn laboratóriumában dolgozó Carol Greider oldotta meg. Fölfedezett egy addig ismeretlen, proteinből és RNS-ből álló enzimet – a telomerázt – , amelyről kiderült, hogy ez szintetizálja a kromoszómákat fedő sapkákat.

Elizabeth H. Blackburn amerikai és ausztrál állampolgár. 1948-ban Ausztráliában, Hobartben született. A Melbourne-i Egyetemen végzett tanulmányait követően 1975-ben doktorált az angliai Darwin College University Cambridge Egyetemen, majd az amerikai Yale-en folytatta kutatásait. A Kaliforniai Egyetem Berkeley-i, majd 1990-től a University of California, San Francisco Egyetem (UCSF)  biológia és fiziológia professzora. Az Amerikai Rákszövetség elnöke. Korábban 1988-ban az Amerikai Sejtbizottság elnöke volt. Az Amerikai Akadémiai tagsága mellett számos nagy nemzetközi szervezet elnökségi tagja. Tagja volt Obama elnök bioetikai bizottságának. A TIME magazin 2007-ben a világ 100 legbefolyásosabb személye közé sorolta.

2009-ben kapta az orvostudományi-fiziológia Nobel díját megosztva Carol W. Greiderrel és Jack W. Szostakkal 2011 október 24-én. Az MTA dísztermében előadást tartott a Quintess Tudásközpont megnyitóján. Férje John W. Sedal, a biokémia és biofizika professzora.

 

 

Forrás: Hetedhéthatár