Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Korrupcióellenes konferencia lesz Szarvason

2015.11.06

Korrupcióellenes konferencia lesz Szarvason

 

Szarvas István és Papanek Gábor

A 2012 májusában megrendezésre kerülő konferencia szarvasi beharangozó sajtótájékoztatója után Ds.C. Papanek Gábor professzor emeritus, a szervezőbizottság elnöke készséggel válaszolt lapunk kérdéseire.

Professzor Úr! Ötödik alkalommal kerül sor olyan korrupció elleni konferenciára, melynél Ön a szervezőbizottság elnöke. Csináljunk egy leltárt: mivel foglalkoztak a korábbi rendezvények?

Mindig a korrupció csökkentésének a lehetőségeit kutattuk, de az éppen időszerűnek vélt kérdésekre kerestük a választ. A 2002-es konferencia még inkább „csak” a téma fontosságára hívta fel a figyelmet. 2006-ban és 2008-ban már a védekezésnek a különböző területeken hatékonynak remélt eszközeit tekintettük át. 2010-ben pedig már a küzdelemben elért egyes sikerekről is képet adhattunk.

Sajnos témakörünkben a pozitívumok mellett mindig vannak negatívumok is. Egy pozitívumot, és egy negatívumot említenék. Pozitív hogy az új kormány az ügyészség megerősítésével egyre több korrupciós ügyet tár fel. Kedvezőtlen a Transparency International Hungary egyre csökkenő aktivitása. Folytatná a sort?

Úgy vélem, az elmúlt évtizednek a korrupcióval kapcsolatos legfontosabb fejleménye, hogy mind a társadalom, mind a gazdaságirányítás megértette: e visszaélések drámai mértékben fékezik gazdaságunk fejlődését. Ez kedvező. Kedvezőtlen viszont, hogy a korrupció elleni küzdelem hatékonysága nem sokat javult; ma sincs korrupció elleni törvényünk, nem kellően szorítottuk vissza az e törvénytelenség melegágyát jelentő bürokráciát – s a bíróságokon az ilyen ügyekben se sok visszarettentő hatású ítélet született.

Mi lesz a központi kérdés az új konferencián?

Egyrészt megpróbáljuk az eddigieknél is jobban megvilágítani a korrupciónak a gazdaság versenyképességét romboló jelegét, s kiemelni, hogy a versenyképesség szempontjából a közbeszerzési korrupció elleni küzdelem kulcsfontosságú. Másrészt, mivel a rendezvény helyszíne most Kelet-Magyarország, törekedni fogunk az eddigieknél nagyobb hangsúlyt adni a korrupció elleni küzdelem regionális összefüggéseinek (például az önkormányzati tapasztalatoknak).

Mi indokolta a jelzett új témakör beépítését a programba?

A kutatások tanúsága szerint a magyar gazdaság fejlődése elképzelhetetlen a termelőszféra versenyképességének a javítása nélkül. Egyes ágakban az elavuló termékek, másutt az anyag-és energiaigényes, pazarló termelési és beruházási folyamatok, s ezeknél is szélesebb körben a gyenge marketing jelentősen fogja vissza a vállalatok dinamizmusát. A szakértők egyetértenek továbbá abban, hogy mindezen gondok fő okait sokszor az átlagosan „közepes” méretű, de a közbeszerzések körében különösen gyakori korrupció hatásai terén kell keresnünk.

Professzor úr a közelmúltban egy közbeszerzési korrupcióval kapcsolatos kutatást irányított. Mennyire vették figyelembe ajánlásaikat a döntéshozók?

Nem szeretnék illúziókat kelteni, s munkánk hatásával nem is vagyok elégedett. Eredményeinket többfelé publikáltuk ugyan, s formálta is a közvéleményt. Úgy látom azonban, hogy mivel a döntéshozók gyakran nem érdekeltek döntéseik átláthatóságának, nyilvánosságának és elszámoltathatóságának a megteremtésében, a tapasztalatok közvetlen hasznosítása lassú.

A Békés megyei helyszínt mi indokolja?

Egyrészt kétségtelen, hogy több illetékes vezető és szakértő szarvasi, illetve Békés megyei származású, így szívesen jön előadni, másrészt fontos érv, hogy a város rendezett és tiszta, s vasúti megközelítése viszonylag könnyű – tehát vonzó rendezvényhelyszín.

Készül írásos anyag az elhangzottakról?

Törekedni fogunk rá, hogy készüljön.