Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kulcsár Krisztián: Tizenkét éremmel elégedett lennék

2017.07.24

Kulcsár Krisztián: Tizenkét éremmel elégedett lennék

 

eyof_gyor2017_press_conference_2307174.jpg

 

 

 

 

 

A sajtó konferencia résztvevői

 

A  2017 július 23-i esti hivatalos megnyitóval kezdetét vett a XIV. Nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál. Az eseményt megelőzve nemzetközi sajtótájékoztatót tartottak mintegy félszáz újságíró részvételével a győri Városházán.

A megjelenteket  a szervezőbizottság elnöke, Győr város polgármestere, Borkai Zsolt köszöntötte. A sajtótájékoztatón elmondta, a város hét éve kezdte meg hazánk első olimpiai eseményének szervezését. A hét év rengetegmunkával telt, ám most, hogy Győrben köszönthetjük ötven ország fiatalsportolóit, mindannyian úgy érezzük, hogy a kemény munka gyümölcse beérett. „Nagyon jó látni a fiatalok arcát, hogy boldogsággal és elégedettséggel vették birtokba az újonnan épült létesítményeket.” Ehhez azonban nagyon sok ember kemény munkájára volt szükség..
 

Kulcsár Kriszián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke emlékeztetett arra, hogy 2012 decemberében, az európai olimpiai bizottságok 41. közgyűlésén, Rómában dőlt el, hogy Győr városa rendezheti a 2017-es EYOF-ot. Büszke vagyok a magyar csapatra,arra a 152 fiatalra, akik rajthoz állnak 10 sportágban ezen a versenyen!
Büszkék vagyunk és hálával tartozunk Győr városának is.
Ez a város az, amelyik megvalósította az álmunkat: olimpiai esemény

otthonává vált Magyarország!”- zárta gondolatait a MOB elnöke.
Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál Győr 2017
Szervezőbizottsága
Cím:
9021 Győr, Városház tér 1.
Email: press@gyor2017.hu Web: www.gyor2017.hu
Joseph Cassar, az EYOF Győr 2017 Koordinációs Bizottságának elnöke
elmondta, meggyőződése, hogy Győr sikeres olimpiai eseményt rendez.
Ismerve a fejlesztések korábbi terveit, biztos volt benne, hogy a város

kitűnő házigazdája lesz az eseménynek, amiről most személyesen is
meggyőződhetett.

 Raffael Pagnozzi, az Európai Olimpia Bizottság főtitkára  beszédében köszönetett mondott a szervezőbizottságnak a kiváló helyszínválasztásért.
Győr mindenképpen jó példával szolgál. Örömét fejezte ki, hogy az
elkészült létesítmények a sportolók minden igényét kiszolgálják.

 

Janez Kocijancic, az Európai Olimpiai Bizottság megbízott elnöke köszönetetmondott a győrieknek, és jó barátjának, Borkai Zsoltnak a kiválószervezésért és a pozitív hozzáállásért. A rugalmas, és mindenre odafigyelő szervezés a siker kulcsa. „Biztos vagyok benne, hogy Győr mindenidők legjobb és legemlékezetesebb Európai Olimpiája lesz.

A sajtótájékoztatót követőfogadáson a  Magyar Olimpiai Bizottság korábbi elnökét Győr polgármesterét éa Kulcsár Krisztiánt a MOB elnökét arról kérdeztem hány éremmel lennének elégedettek.

 

Borkai Zsolt. Számomra nem az érmek szám a fontos, hanem az ,hogy megfelelő legyen a lebonyolitás. És a világ minden részéből  ide utazó fiatalok egy életre szóló kellemes élményekkel utazzanak haza.

Kulcsár Krisztián:Nehéz megtippelni ,mer fenn áll a tévedés lehetősége.

Azt mondom Önnek tizenkét éremmel elégedett lennék.

eyof_gyor2017_opening_press_conference_2310717_photo_peter_o_jakocs_005_thumb.jpg

Janez Kocijacnic(b)Borkai Zsolt

 

 

Szarvas István