Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Miniszter emberközelben

2015.08.11

 

 

Kiss Péter munkaügyi miniszter1997-ben a Hetedhéthatár magazin Miniszterek emberközelben sorozatában arra volt kíváncsi, hogy az állami intézmények, minisztériumok élén álló személyek szívükön viselik-e a polgárok ügyeit, avagy csak elefántcsonttoronyban ülő bürokraták. – Miniszter Úr, mit jelent önnek ez a szó: vidék? – kérdezte Szarvas István.

Az a sajátos helyzet, hogy az én családom rokonsága az ország két távol eső részén él, a szüleim Vas megyében, a feleségem szülei és rokonsága pedig Békésben – válaszolta Kiss Péter munkaügyi miniszter. – A két régió más-más helyzetű. Ma Nyugat-Magyarországon mások a lehetőségek, mint a keleti részen, és még jó pár évig mások is lesznek. Tizennyolc éves koromig Szombathelyen laktam, majd a Budapesti Műszaki Egyetemre kerültem. Ebből következik, hogy a vidéki életet nem olvasmányból ismerem. Most már mindennapi munkám Budapesthez kötődik. A miniszterség mellett országgyűlési képviselő is vagyok. Választókerületem Újpest és az öregpalotai terület. Ez az utóbbi részen még őrzik a népi hagyományokat és a vidéki életformát. Szüret idején bált tartanak, felhúzzák csizmáikat, a lovaskocsikat feldíszítik és népviseletbe öltöznek.

A vidék egy nyugodtabb, kiszámíthatóbb életformát jelent. Sok hátránnyal és előnnyel. Mikor Pestre költöztem egy lakótelepi lakásba, bekopogtam a szomszédomhoz, hogy bemutatkozzam. Kinyitotta a kukucskálót és megkérdezte, hogy mi van. Mondtam jövetelem célját. Nem értette, azt mondta, rendben és becsukta az ablakot. Nekem ez borzasztó furcsa volt. Otthon megszoktam, hogy ha elfogyott a só vagy a kenyér, átmentünk a szomszédba és ott szívesen fogadtak, és mi is őket. Itt évek kellenek, hogy a bizalmatlanság megszűnjön. Ezt az elidegenedést nagyon rossz dolognak tartom.

A vidék kontrasztot jelent a fővárossal szemben. Ez az ország „fejnehéz”. Ebből a fej nehézségből következik, hogy nem teremtődtek meg a civil kezdeményezések lehetőségei, a politika is fejnehéz. Ma is divat a felfelé tekintés. Az lenne a helyes, ha ott hoznák a döntéseket, ahol a legtöbb információval bírnak. Példának jó a saját házunk előtti szemét: ahelyett, hogy fognánk a seprűt, a központi szervektől várjuk a megoldást.

– Önnek, mint munkaügyi miniszternek az egész ország gondjaival kell foglalkoznia. A vidéki problémákat ugyanannyira szívén viseli, mint a fővárosit?

KP: Hetente legalább kétszer vidéki programot vállalok. A munkanélküliség inkább a vidéket sújtja, bár a fővárosi 4-5 százalék munkanélkülinek ugyanolyan mellbevágó a helyzete, mint a vidéken élőknek. Sokat járok az országban, apró településeket is felkeresek, személyesen szeretek informálódni. Fontosnak tartom, hogy a pénzt hatékonyan használják fel. Azok a régiók kapjanak, ahol a legszükségesebb. 1998-ban a foglalkoztatási alap 132 milliárd forinttal rendelkezik és 8 milliárd jut a közmunkára. 80-90 százaléka a segélyen kívüli pénznek a helyi munkaügyi kirendeltségekhez kerül. Nem Budapesten kell eldönteni, amit a helybeliek jobban tudnak. A mi feladatunk a kimenet elemzése és csak akkor beavatkozni, ha szükséges.

– A vidéki polgárok miből érezhetik, hogy gondjaik eljutnak Önhöz?

KP: Hetente mintegy öt-hatszáz levelet kapok, ebben személyes problémák és közérdekű kérdések egyaránt előfordulnak. A személyes ügyekben szerepel nyugdíj, szociális segély, továbbtanulási tanácskérés. Nekem ezek a levelek nagyon jólesnek, mert ez bizalmat jelent, mivel íróik beavatnak családi döntéseikbe. Vannak olyan levelek, amelyek jogszabályi problémákat vetnek fel vagy munkaügyi visszaélésekre hívják fel a figyelmemet. A Munkaügyi Felügyelőség létszámát duplára emeltük, minden ügyet kivizsgáltatok és minden levélre válaszolok kollégáimmal.

Ha valamelyik régióban munkaügyi gond van, például csődbe megy egy gyár, és jelzést kapok, kivizsgáltatom a helyi szakemberekkel. Ha pénzre van szükség, a központi keretből biztosítunk a helyi munkaügyi központok részére. Rendelkezésemre ál az úgynevezett intervenciós keret, ha kétszáz főnél nagyobb létszámcsökkenés következne be, lehetőség van bérpótlásra, likviditási gondok enyhítésére. Egy új munkahely megteremtése sokkal többe kerül, mint egy régi megtartása! – olvashattuk az 1997. december 5-i Hetedhéthatár magazinban.

 

Forrás zetapress.hu