Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Nagyon kellene az innovációs törvény

2015.10.29

 

Nagyon kellene az innovációs törvény

Beszélgetés Pungor Ernő akadémikussal

Professzor Úr! Az Ön élete nagyon bő és eseménydús. Az első irodalmi ténykedése Makai János “Urambátyám országa” című könyvének elemzése, amivel 20 pengőt lehetett nyerni, de ezen kívül volt sok más is. Kiemelne egy-kettőt?

A kérdés önmagában nehéz, a válasz még nehezebb. Az életem folyamán az egyik alapvető kérdés az volt, hogy nem tudtam, kutató legyek vagy ipari ember. Aztán annyira megfogott a természeti jelenségeknek a felderítése, hogy kutató lettem. A kutatás nagyon izgalmas terület, mert azt jelenti, hogy az ember állandóan abban a feszültségben él, hogy amit talált és annak a magyarázata tényleg igaz-e vagy nem. Ez így ment végig, egész életemen. Alapvető problémája az embernek, hogy a korához megfelelően kell hogy viszonyuljon. Most már a korom 80 év, ehhez csatlakoznak a megállapítások.

Az első szakaszban, amikor az egyetemet befejeztem, egy nagyon kiváló ember mellé kerültem: Schulek Elemér professzor mellé. Lehetett látni, hogy a feje tele van meg nem oldott kérdések felvetésével. Nekem is aztán megjelentek a fejemben ezek a kérdés-megoldások nagyon hamar, így alakult a tudományos életem.

A “Magyarország fejlődéséért” címet viselő kötetben Ön a mintegy fél évszázad alatt készült különböző interjúit gyűjti csokorba. Legtöbbször Ön azért érvelt, hogy a magyar tudománynak megfelelő összeg álljon rendelkezésére. Ebben a szerencsében nem nagyon részesült a magyar tudomány. Talán az Antall-kormány idején, az 1990-94 közötti időszak volt a legjobb. Akkor volt professzor úr miniszteri rangban, mint az OMFB elnöke. Jól látom ezt a kérdést?

Nem pénzekért hadakoztam elsősorban, hanem a tudomány hasznosításának a kérdésével foglalkoztam. Az alapkutatásokhoz nem kell annyi pénz, az alkalmazott és fejlesztési kutatásokra viszont áldozni kell. De a tudomány elismerésének kérdése nem csak ez, hanem az is, hogy ami eredmény kijön, annak alkalmazásához meglegyenek a csatornák. A belső hajtóerők az iparban arra, hogy az eredményeket alkalmazzák, nem voltak meg és most sincsenek meg az országban. Ehhez kellene az innovációs törvény, amelyik tartalmazza azokat a feltételeket, amelyek biztosítják, hogy az ipar saját haszna szempontjából szükségét lássa, hogy alkalmazza az új dolgokat. Ahhoz kell egy sereg olyan szabály – kezdve a vámtörvényeknél, folytatva az adótörvényeken stb. -, amely erre hat. Ezért harcoltam elsősorban. Miniszteri időszakom egyik alapvető kérdése volt az, hogy hogyan lehessen az alapkutatás mellé az alkalmazott kutatást megszervezni. Ennek az innovációs törvényét is előkészítettem, még mielőtt a periódus megszűnt.

A különböző nyilatkozataiban összegszerűséget is vállal. A GDP-nek bizonyos százaléka a fejlett országokban is kell a kutatásra. Olaszország fejlett ország, a gyáriparosok alelnökével készítettem egy interjút, melyben azt mondta, hogy ő se lehet büszke saját hazájára, mert ott a GDP-nek nem egész 1%-át fordítják kutatásra. Ön egy nyilatkozatában 3-3,5 százalékot említett.

A kérdés nagyon komplikált. Általában a finn példát szoktam előhozni: a finnek 1982-ben rájöttek arra, hogy a saját fejlődésük, iparuk szempontjából alapvetően fontos, hogy ezt a kutatást és a kutatás-fejlesztést pénzügyileg jobban támogassák. Egy érdekes paramétert mértek: mennyi csúcstechnológiájú terméket kell megvenni külföldről, és mennyit tudnak helyette eladni. 1982-től folyton emelték azt a pénzösszeget, amit a GDP-ből a kutatás-fejlesztésre használtak fel, és kb. 1993 körül érték el azt, hogy a csúcstechnológia termékeiből annyit kellett vásárolni, amennyit el is tudtak adni. Ez az évszázad végére oda fejlődött, hogy kb. háromszor-négyszer annyit tudtak eladni, mint amennyit venniük kell. Ez egy kiváló példa arra, hogy most 3,5%-ot áldoznak erre a célra, de ott is az ipari kutatások és ipari fejlesztések teszik ki a döntő részt. Az ipari fejlesztéseknél alapvető kérdés, hogy a kutatás a közpénzből folyik, akkor a közpénzekből kijött eredmények szabadon használhatók. Viszont hogyha az ipar egyes részei saját kutatásaikat fedezik és új dolgokat hoznak ki, akkor egész addig titkosítják azt, ameddig nem tudnak piacra menni vele. Én, mint egyetemi tanár, itt a Műszaki Egyetemen 1972-73-ban kezdtem egyik munkatársammal, Gál Sándorral együtt azt szervezni, hogy csináljunk egy olyan innovációs blokkot, amelyik a saját szabadalmaink vagy saját kutatásaink megvalósítására szolgál, úgy hogy nem a közpénzeket használjuk erre a célra, hanem azt a pénzt, amit kapunk az eladható termékeink alapján. Elértük azt, hogy kb. 500 ezer dollárnyi terméket adtunk el évente. Ez olyan 25 millió forint volt. Ehhez képest a mi tanszékünknek az oktatási támogatása 800 ezer forint volt, nem 25 millió. Tehát meg lehetett csinálni ezt, és a magyar iparban is meg tudtuk találni azokat a pontokat, ahol be tudtunk lépni és segíteni tudtuk a fejlesztéseiket. Amikor miniszter lettem, akkor ezt a típusú megoldást akartam használni. Magyarország, az iparfejlesztési pénzekből kb. 2,5%-ot fordít elvileg az ilyen kutatás-fejlesztésekre. Sok helyen a pénz oda ment vissza, ahová nem kellett volna. Ezekből a pénzekből készültek a vadászlakok, nem is egy, aztán voltak a különböző lobbik, például a műszerezési lobbi. Magyarországon a műszerezés nem volt rendben. Erre ugyan a pénznek egy részét fel kellett használni, meg is vették a műszereket. De aztán az elektron-mikroszkóp két évig kint állt az udvaron becsomagolva. Volt, amit kicsomagoltak, de nem használták 2-3 éve, mert egy elektroncső hiányzott belőle. A készülék ára persze nagy volt, ahhoz képest egy elektroncső ára nem is számottevő.

Miniszterként már foglalkozott azzal a gondolattal, hogy létrehozza a Bay Zoltán Intézetet?

Nem, már akkor meg is történt. Mikor miniszter lettem, megvizsgáltam, hogy a rendelkezésre álló összegekre általam megszervezett pályázati rendszerben milyen volt a pályázatok tartalma. Megállapítható volt, hogy számos ipari és mezőgazdasági kutatóintézetnek nem voltak értékelhető gondolatai, és ezek az intézetek tönkre is mentek. Világos volt előttem, hogy az ország fejlődése érdekében létre kell hozni egy olyan kutatóbázist, amelyik egyrészt új alkalmazott kutatókat nevel, másrészt az ipar számára megvalósítható témákat termel. A Bay Zoltán Intézetet a kormány 1992-ben teremtette meg. Mivel modellként a Fraunhofer megoldást tartottam megvalósíthatónak, segítséget kaptunk a német ipari minisztertől is. Sajnos Bay Zoltán, a kiváló magyar tudós 1992-ben meghalt, az ő nevét választottuk az alapítvány nevének. 1992 után egy éven belül meg tudtuk indítani a biotechnológiai kutatást Szegeden, és még ugyancsak 1993-ban egy ipari matematikával foglalkozó intézményt Miskolcon. A harmadik intézetet 1995-ben Budapesten.

Mikor kapta a professzor úr a legmagasabb angol és német kitüntetést?

1986-ban és 1996-ban Robert Boyle Aranyérmet kaptam, 1993-ban Fraunhofer díjat, de a legnagyobb angol kitüntetés az, hogy felvettek a Royal Society tiszteletbeli tagjai közé, és abból nincsen sok, az egész világban, csak 50-55 ember van körülbelül.

Az egyik interjúban súlypontot helyez arra, hogy Magyarországon hiányzik a különböző szakmák közötti összedolgozás, az emberek közötti összefogás.

Ez nagyon izgalmas kérdés. A kutatási, alapkutatási eredmények természetesen személyekhez kötöttek, de ennek a továbbfejlesztése a közösségi munka. A közösségi munkához méretek kellenek. Minél nagyobb valami, annak a megoldásához sokkal több ember kell, és más és más irányelvek. Magyarországon ez már fejlődésben van, de talán még nem eléggé.

Magyarországon a legmagasabb állami vezetők úgy tűnik, mintha nem teljes mértékben figyelnének a tudósok gondolataira és szavaira. Ha Ön, mondjuk Medgyessy Péter miniszterelnökkel beszélgetne, akkor mik lennének azok a legfontosabb gondolatok, amelyekre mindenképpen felhívná a figyelmét.

Hogy miről tárgyalnék én a mostani miniszterelnökkel? Már jeleztem is neki, hogy szeretnék vele tárgyalni az innovációs törvényről. Ezt mindenképpen meg kell csinálni, hogyha előre akarunk lépni. Az innovációs törvénynek a kivitelezése nem pillanatok alatt megy. Amit elmondtam példaként, a finnekét, nekik 10-15 év kellett. Ennyi nekünk is kell.