Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Ókovács Szileszter: Az opera világa a szubjektumé

2015.11.03

Ókovács Szileszter: Az opera világa a szubjektumé

Az Operaház repertoárján hagyományos és modern felfogású rendezések is szerepelnek. Ezt az arányt hogyan határozza meg: a közönség igénye (arról van-e felmérésük), újító törekvések, nemzetközi „trend”? A közönség visszajelzéseit a továbbiakban figyelembe veszik-e? Az előző évadban pl. a Xerxes színre vitele nem aratott sikert – ezért került ki a repertoárból?

Ókovács Szilveszter (fotó: opera.hu)

Ókovács Szilveszter (fotó: opera.hu)

Valójában ez is a dolgunk: egyetlen nemzeti intézményként nem cövekelhetünk le egyik iskola vagy stílus mellett sem. Univerzális Operát kell működtetnünk, és ebbe belefér ugyan a közönség elégedettségének mérése is – egyébként a legjobb fokmérő a látogatottság és a bérleteladás –, de az már nem, hogy a közönség igénye legyen az egyetlen meghatározó. Ha így volna, szavazgatni elég lenne, nem kellene művészeti vezetés, a műfajok pedig szépen elsorvadnának. Mindig a közönségigény fölé kell célozni. Ami pedig Händel Xerxészét illeti: szerintem kimondott sikere volt ennek a gegparádénak – néhány éven belül vissza fog térni.

A művek színpadra állítása igényes és látványos, amelynek feltehetőleg költségvonzata is van. A forrásoldal hogyan áll ehhez rendelkezésre: nőtt az állami finanszírozás, jelentős a szponzori szerepvállalás, nőttek a jegy- és bérleteladási bevételek? Terveznek-e újabb forrásbevonást, arra milyen lehetőségek látszanak?

Az opera- és balettjátszásnál már csak egy drágább műfaj van, a film, az azonban tömegcikk, tehát bőven képes visszatermelni a bekerülés költségeit. Az opera sosem: gondoljon bele, itt egy Turandot vagy Don Carlos 250 művész és munkatárs közreműködését igényli alaphangon, miközben csak ötször-hatszor ennyin látják, szemben egy film vagy televíziós adás milliónyi nézőjével. Az állami finanszírozás nőtt, de még mindig nem érjük el a 2001-es érték 80%-át sem, miközben annak az évnek a 130%-án működünk: magyarán ugyanannyiból másfélszer többet hozunk ki – nem gondolnám tehát, hogy baj lenne a hatékonyságunkkal. Szponzorok egyáltalán nincsenek, a TAO-támogatásból viszont százmilliók jönnek be, csak sajnos, ütemezhetetlenül. Ami viszont biztos: a jegyvásárlók több mint kétszer annyian lettek az Erkel Színház megnyitásával, és a bérletértékesítésben is elindult egy 10%-os növekedés. Ezek különben hatalmas dolgok, még a külföldi szaksajtó is felfigyelt rájuk.

Az Ön működéséhez köthető az opera „utcára vitele” együttműködésben más művészeti ágakkal, csakúgy, mint a műfaj hozzáférhetővé tétele a széles rétegek számára, amelyet nagy siker, elismerés, és további várakozás övez. Vannak-e újabb tervek ezen irányzatok bővítésére?

Valójában a stagnálás egy időhorizonton pusztulást jelent, a fejlődés hiányát: mindig tovább kell dolgoznunk azon, miként tudjuk a III. évezred emberéhez közel vinni az operát és a balettet. Három-négyórás produkciókról van szó, amelyek gyakran tételeznék fel az európai kultúrkincs, többféle mitológia részletes ismeretét, nem is beszélve az összművészet megannyi finomságáról, miközben a YouTube-ban komoly versenytársa akad egy maximum nyolc másodperces videókat gyűjtő oldal képében. Fogy a türelem, nő a pörgés – ebben kell nekünk utat találnunk. Stílszerűen: minta meteorzáporon kellene átvezetnünk egy szépen cizellált barokk űrhajót, amely persze, lehet modern is, a záporozó kövek azt is elveszejthetik.

Az Operaház vezetése érzékelhetően együttműködik a műfajhoz tartozó, vagy a műfajhoz köthető intézményekkel. Ennek melyek a mozgásformái, milyen a mozgástere és a kiterjedése? Az együttműködésben melyik oldal a kezdeményező? Közös produkció létrejötte, együttes megjelenés esetén megosztják a költségeket, vagy ez az Operaház missziójának része, amelyhez a forrást is biztosítja?

Az Opera Magyarország messze legnagyobb kulturális intézménye alapítása, 1884 szeptembere óta. Mi vagyunk a Zeneakadémia és a „Balettintézet” legnagyobb felvevőhelye, így természetes, hogy e két felsőoktatási központtal számos kapcsolódó projektünk fut. Rajtuk kívül stratégiai partner a Művészetek Palotája, amelyben nem a riválist látjuk, hanem azt a másik nagy állami intézményt, amely ugyancsak összművészetben gondolkodik, és amellyel kiegészítjük egymást, de közös produkciókat is létrehozunk. A legfontosabb azonban a műsortervezés intelligens kezelése: ez az intézményi önállóságot nem veszélyeztetheti, ám segít kikerülni a felesleges metszéspontokat. A Budapesti Tavaszi Fesztivál ezen együttműködés szép és egyre szélesedő példája.

A Magyar Állami Operaház hol helyezhető el a nemzetközi rangsorban? Sok területen (pl. felsőoktatás, szállodaipar, vendéglátás) meg vannak határozva azok az ismérvek, amelyek alapján kialakítják a rangsort, illetve a kategóriákba sorolást. Az operaházak körében van-e valamilyen mérce, nemzetközileg elfogadott felmérés, vagy pedig szubjektív megítélés szerint határozható meg a rangsor?

Az opera világa valóban a szubjektumé. Még a tornához képest is nehezebb a pontozás, mert sokkal több tényezőt kellene figyelembe venni, és mindegyik mentén torzulhat a mérés. A Magyar Állami Operaház egyszersmind a világ egyik legnagyobb operaintézménye: nagytermi előadásszáma (466) és az egy évben forgó opera- és balettprodukció száma (60) alapján ez állítható, de több mint 1.000 közalkalmazottunkkal és mintegy 500 szerződéses művészünkkel és munkatársunkkal is ott vagyunk a legnagyobbak között. Az utóbbi évek nagyon kemény munkával teltek, és érzésem szerint elértük azt a minőségi plafont, amely az állami támogatásnak ebből a nagyságrendjéből kihozható. Ha Magyarország úgy döntene, hogy kell egy világszínvonalú ágazat a számára, amely a hagyományok, a belső országmarketing, a külső imázs és a belefektetett pénz arányában a legtöbbet adhatná, akkor a legrövidebb időtávban a magas kultúrára kellene áldoznia. Lefordítva és eljátszva a gondolattal: ha az Opera az idei összeg kétszeresét kapná, még mindig csak ötödét költené egy-egy előadásra a Metropolitanhez képest, és a 25%-án lenne a bécsi ráfordításnak. Mégis, a magyar tradíció és tehetség révén az európai élvonalba emelkedhetne, művészetével ki tudná pótolni a hiányzó tízmilliárdokat. Ez a mi nagy lehetőségünk.

 

Ókovács Sziveszter 1969-ban született Veszprémben. 1992-ban végzett a győri Zeneművészeti Főiskolán mint magán énektanár és kamraművész. 1997-ben a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémián vette át operaénekes, énekművész és magánénekes művésztanár diplomáját. 1991-től énekesként Európa számos országában lépett fel dalesteken, oratórium hangversenyeken és operaelőadásokon, 1996-tól a Budapesti Kamaraopera, 1997-től a Nemzeti Filharmónia szólistája. 1991 és 2001 között tanítással is foglalkozott. 995-tól 2000-ig a váci konzervatórium magánének- és operatörténet tanára volt, amellett korrepetítorkodott, magántanítványokat fogadott. 1999-től az oktatási minisztérium fejlesztési tanácsadójaként tevékenykedett. 2000 és 2002 között a miniszterelnöki kabinet parlamenti tanácsadójaként dolgozott. 2001-től 2005-ig a Magyar Állami Operaház tagja, 2001-ben az Erkel színház vezetője, 2002 és 2005 között az Operaház kommunikációs igazgatója volt. 2011 márciusától a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem gazdasági tanácsának tagja, 2011 áprilisától elnöke. Cikkei 1998-tól jelennek meg különböző lapok hasábjain. Rádiós műsorvezetőként 1989-ben kezdett dolgozni. A veszprémi Radio Jamben, majd 2001 és 2004 között a Bartók Rádió műsorvezetője volt. 2007-2010 között a lánchíd Rádió újrabeszélő politikai műsorát, az Indigót vezette, 2009-2010-ben a Klasszik Rádiónál tevékenykedett. A televíziózással 2001-ben, a Satelit csatorna riportereként került állandó kapcsolatba. 2002. december 1-jétől 2010. novemberig a Hír TV műsorvezetőjeként, szerkesztőjeként dolgozott, ahol ismert műsorai voltak. 2010-2011-ben a Duna Tv vezérigazgatója 2011-től a magyar Állami Operaház kormánybiztosa majd 2011 szeptember 1-től megbízott majd 2013 január 28-tól „rendes” főigazgatója.