Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Papp István Csongor: Bizalmatlanok lettünk egymás iránt

2015.08.19

EMBERI TÉNYEZŐ

Papp István Csongor: Bizalmatlanok lettünk egymás iránt

Dr. Papp István Csongor pszichiáter főorvossal Szegeden beszélgettünk 2015. január 29-én egy konferencia szünetében. Beszélgetésünk apropója az általa írt Sorsod a jellemed című sikerkönyv volt.

Szilárd János professzor a könyvről írt recenziójában azt kívánja, hogy a könyv segítse a fiatalok nevelését. Ez a könyv nem mindenki nevelését célozza meg?

Dr. Papp István Csongor (j) a szerzővel

Dr. Papp István Csongor (j) a szerzővel

Arra gondolhatott a professzor, hogy szerencsés, ha a kedvező jellemvonások a felnőtt korig nagyjából már kialakulnak. Kevesebbet sérül az illető, ha ez időben történik. A katona esetében is jobb, ha nagyobb harcok előtt kap kiképzést, mint akkor, ha már meg-meg sérül. Természetesen sohasem késő változni, ez nincs korhatárhoz köve. Váratlan esemény nagy változást hozhat, a testi szenvedés nem ritkán lelki megújulást eredményez. Az a jó, ha kudarc esetén átrendezzük a sorainkat, megnézzük mi maradt meg a jó tulajdonságokból, tehetségeinkből, ezekkel indulunk „harcba” és közben is fejlődünk – mint a jó hadvezér. Valószínű, hogy sok jó adottságuk van, de erre magunk nem jöttünk rá, és nem volt egy jó barát aki erre rávezessen, el is vesztettük önbizalmunkat, különösen akkor, ha fizikailag – de lehet csak lelkileg – egyedül maradtunk.

A lelki, magatartásbeli és viselkedésbeli problémákat még a jellemen kívül miből lehet levezetni?

Fontos, hogy ne sértődjön meg az illető, ne legyen kiábrándult. Sokszor egy kellemetlen élményből általánosít – úgy nevezett kulcs-élmény – és ezentúl az eseményeket már csak ez köré csoportosítja. A figyelme radarernyőjét úgy forgatja, az eseményeke megszűri, hogy csak az jöjjön be, ami az elképzelését megerősíti. Ez odáig fejlődhet, hogy szinte más nem is érdekli. Fölépít egy valós magból egy furcsa, egyedi, csak ő által értékelhető várat, melyben furcsa madarak – gondolatok – laknak. Gondolni való, hogy ez saját magának és a környezetének mennyire terhelő viselkedés. Nem szabad kinevetni, megszidni. Fontos figyelmesen meghallgatni. Enyhe kétkedésünket kifejezhetjük, de szeretettel és megértéssel. Súlyosabb esetben gyógyszer is áll a rendelkezésre, l. a paranoiával foglalkozó részletet a könyvből).

A könyvet hogyan érdemes tanulmányozni? Egyszerre elolvasni, vagy részenként?

Az olvasók azt mondják, hogy nem egyszerre kell végigolvasni, jobb témánként foglalkozni vele, így jobban érthető, feldolgozható.

Miért nem beszélünk élőszóban egymással, miért küldünk e-mailt és smst?

Bizalmatlanok lettünk egymás iránt, Így egy álarc mögé bújva „biztonságosabb” a megszólalásunk. A mai ember ugyanis fél kitárulkozni, mert attól tart, hogy sebezhetővé válik. Van is benne valami. Előny a gyors eszmecsere és főleg a hírközlés egymásról. Csak Interneten tartani a barátságot, arra jó, hogy „képben legyünk” a másikról, de a személyes találkozás kiegészítése szükséges, többet mutat az érzelmek valódiságáról a taglejtések, a beszéd hangsúlya, a szavakhoz társuló mimika révén. Nem pótolja a személyes találkozást, de segíti a kapcsolattartást.

Gondolkodik-e a szerző a téma további kidolgozásán?

A válaszom igen. Most is részmunkaidőben dolgozom. Teszem azt azért, hogy friss anyagot kapjak a betegektől a következő könyvem megírásához. Az érdekel, hogy a mai felgyorsult világ negatív hatásait hogyan tudják ellensúlyozni a szeretettel és „szakmai tudással” felvértezett párok. Remélem, egészségem lehetővé teszi ezt a tervem véghezvitelét. A munka közel fele már nyers formában készen áll.

Nem gondolt arra, hogy tudományos fokozatot szerezzen?

Gondoltam rá, de sok dolog akadályozott ebben. Hallgató koromban is érdekelt a tudomány. 1956-ban fél évig nem volt oktatás. Ez alatt ingyenes munkaerőként dolgoztam a Pécsi Gyermekklinikán. Élveztem a viziteket, Kerpel-Fronius Ödön professzor szellemiségét. A professzor tudósomnak hívott. A tudományos folyóiratok csemegék voltak számomra. Nem sok hiányzott, hogy felvegyenek a Pécsi Gyermekklinikára. Az egyetemen kaphattam volna állást a közegészségügyi szakon is, de engem a klinikum, a gyermekek betegsége érdekelt. Szekszárdra kerültem a gyermekosztályra. Innen jelent meg az első két tudományos cikkem. A gyermek szakvizsga után mindent megtettem, hogy gyermek neuropszichiáter lehessek. Ekkor értem el német nyelvben és angolban is azt a tudást, hogy cikkeket, majd szakkönyveket fordítsak. 17 dolgozatom jelent meg tudományos folyóiratban, és legalább ennyi tudományos előadást tartottam, külföldön is. Nagyon nehéz lakáshelyzetben éltünk családommal, igen sokszor kellett költözni, pedig már megszületett két gyermekünk. Mindezek mellett már fizikai erőm sem lett volna a tudományos fokozathoz, pedig nem álltam messze tőle.

 

Dr. Papp István Csongor Pécsett született 1935-ben. Orvosi tanulmányait Pécsett végezte. Előbb gyermek szakorvos, majd gyermek és ifjúságpszichiáter, neurológus. Dolgozott Pécsett a Gyermekklinikán, az Idegklinikán, a Pécsi Gyermek ideggondozó munkatársaként, majd 1969-ben Szekszárdon megalapította a Gyermek ideggondozó és Lélektani Tanácsadó rendelést, melynek vezető főorvosa volt nyugdíjazásáig. Igazságügyi orvosszakértői munkát jelenleg is folytat. Bírói szemléken vesz részt. Részt vesz az Orvosi Kamara Etikai kollégiumának munkájában. Tudományos érdeklődésének középpontjában a szülési komplikációk neuropszichiátriai-pszichológiai kihatásának vizsgálata, különös tekintettel a beszédfejlődésre áll.

A MOTESZ Békés Pál-díj tulajdonosa.