Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Szarvas István: Köszöntője Szabadkán 2018 május 6-án Kérdeztem Válaszoltak III. könyv bemutatóján

2018.05.09

Szarvas István: Köszöntője Szabadkán 2018 május 6-án  Kérdeztem Válaszoltak III. könyv bemutatóján

 

Kedves megjelentek mielőtt válaszolnék Miklenovics Aranka kérdésére szeretnék köszönetet mondani önöknek akik megtiszteltek ezen a vasárnap délután jelenlétükkel.

Külön köszönetem Jónás Gabriella dr Bodrogi Ferenc díjas színművésznőnek akivel április 19-i budapesti Petőfi Irodalmi Múzeumban könyv bemutatómon együtt szerepelhettem és Arankának  ahogy a meghívóban szerepel vendége lehetek itt a Szabadkán ismét 2016 november 9-e után a Lányi Ernő Művelődési Egyesületben

Rátérve könyvemre az interjúkat az elmúlt huszonöt évében készült több,mint kétszáz ötven interjúból válogattam A könyvben szereplő interjúk egy korképet tartanak elénk erről  az időszakról.

A sajtótörténet szerint az első interjút James Gordon Bennett skót származású New York-i újságíró készítette 1836-ban. Mára e műfaj egyik legfontosabb és legáltalánosabb megnyilvánulási formánk. Földes Anna magyar újságírónő egyik könyvében idézi meg a múlt század hatvanas-hetvenes éveiből Marin Schraub svájci filozófus bonmot-ját, miszerint az emberiség egynegyede állandóan interjút készít a másik negyeddel, miközben a fennmaradó fele kipiheni annak a fáradalmait, vagy készül a következőre.

Tóth László Az interjú, mint a megismerés eszköze című cikkében a következőket írja. „Azt gondolom, az egyik legfontosabb hozzá, hogy az interjú készítője többet tudjon — vagy legalábbis más -- az adott tárgyról, s többet —esetleg ugyancsak valami mást a megkérdezettről, mint amit s amennyit ő maga tud a felvetett kérdésről, illetve önmagáról."

Erc Nadler a san Jose Merccury News Pulitzer díjas újságírója szerint.

" mindegyikünknek meg kell tanulni az a koordinált és fegyelmezett eljárást, amivel beléphetünk interjúalanyunk fejébe. Ezután el kell sajátítanunk azt, hogyan tudjuk mindezt könnyen párbeszédé változtatni.+

Az interjúműfaj klasszikusa, a 2006-ban elhunyt Oriani Fallaci, aki a legjobbnak vélt negyven interjújából összeállított kötetének az Interjú a történelemmel címet adta, élete vége felé ezt nyilatkozta interjúiról: Mindegyik portré az enyém. Ezek különös keverékei temperamentumomnak, türelmemnek minden a kérdésekhez vezet. Szívemből szólnak ezek a gondolatok.

Befejezésül szeretnék idézni a riporter királynő Utolsó interjú cím könyvéből amelybe az interjúkkal kapcsolatos érzését fejezi ki. EZ Ön interjú

 

Az én szerepem ezúttal egyszerűen az lesz, hogy rövid kérdéseket tegyek fel önnek, amivel beszédre ösztönzöm. Rendben?

Rendben, egyúttal a magam részéről is szeretnék tisztázni még két -három dolgot. Először is utálom az interjúkat. mindig is utáltam, kezdve azokkal, amiket mi készítettünk az úgynevezett földi hatalmasságokkal. Egy interjú akkor jó, ha el tud érni, el tud hatolni az interjúalany szívéig. és ettől mindig feszélyezve éreztem magam egy kicsit. másodszor. különösen azokat az interjúkat utáltam, miket velem készítettek.

Nemegyszer kiforgatták a mondandómat, annyira átgyúrták, hogy a jelentése megváltozott, hozzáírtak a szöveghez kérdéseket , amiket nem volt bátorságuk feltenni nekem, következésképpen olyan válaszokat írtak le, amiket sose mondtam, aztán meg elbújtak a Sajtó Szabadságának szent és megszentségtelenített elve mögé. Egy bizonyos ponton aztán azt mondtam, hogy elég, ne tovább.

Még egyszer köszönöm, hogy eljöttek.