Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Tizennégy alkalommal csendülnek fel J.S. Bach orgona művei Budapesten

2018.07.20

Tizennégy alkalommal csendülnek fel J.S. Bach orgona művei Budapesten

2018. július 20-i kezdettel összesen 14 alkalommal csendülnek fel a budapesti Hold utcai templom új orgonáján a német és az egyetemes zenetörténet egyik legnagyobb lángelméje, Johann Sebastian Bach orgonaművei, hazai és külföldi művészek tolmácsolásában, Fassang László orgonaművész, a Budapest – Németajkú Református Egyházközség, valamint a Violin Travel Kft. közös szervezésében.

A koncertsorozat különlegessége, hogy Bach összes orgonaműve Budapest első olyan orgonáján szólal meg, amely ötvözi a J. S. Bach által használt hangszerek hangzását, továbbá külső megjelenésében is megidézi a 18. század orgonáit. A koncertsorozat művészeti vezetője a nemzetközileg is elismert, Liszt Ferenc és Prima-díjas orgonaművész, Fassang László. Az ő meghívására a Bach interpretációban legjártasabb magyarországi, amerikai, német, svájci, francia, belga és szlovén művészek varázsolják el a közönséget estéről estére, július 20. és december 14. között.

A program kiemelt célja Budapest kulturális és zenei kínálatának színesítése, ezáltal Budapest zenei örökségének népszerűsítése, valamint a templomnak, mint Budapest új koncerthelyszínének megismertetése.

 

Művészeti háttér

Fassang László

A koncertsorozat művészeti vezetője Fassang László.

A világ legrangosabb orgonaversenyeinek győzteseként és díjazottjaként Fassang László generációjának egyik legsokoldalúbb orgonaművésze. Kitüntetéses diplomáit a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen és a Párizsi Conservatoire-on szerezte. Versenygyőzelmei közül kiemelkedik a 2002-es Calgary improvizációs aranymedál és a 2004-es Chartres-i interpretációs nagydíj és közönségdíj.

Kivételes adottságokkal rendelkező improvizáló művészként és billentyűs játékosként érdeklődése a csembalótól a fortepianón és zongorán keresztül egészen a Hammond orgonáig terjed. Klasszikus kamarazenei formációk mellett rendszeresen részt vesz világzenei és jazz produkciókban. Fontosnak tartja a magyarországi történelmi orgonák megóvását és szakszerű gondozását, melynek elősegítésében aktívan részt vesz.

Világszerte koncertezik, nemzetközi versenyek zsűrijében vesz részt, emellett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem és a Párizsi Conservatoire tanára. A Müpa orgona koncertsorozatának művészeti vezetője. Tevékenységét 2006-ban Liszt-díjjal és Príma-díjjal, 2013-ban Gramofon-díjjal ismerték el. 2016-ban Érdemes Művész kitüntetésben részesült. 2017-ben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen doktori fokozatot szerzett. Doktori zárókoncertjét a Hold utcai református templom orgonáján játszotta, mely hangszer tervezésében és építésében szakértőként közreműködött.

Ezért olyan orgonisták szerepelnek a sorozatban, akik a historikus hangszereken való játékmódban komoly gyakorlattal rendelkeznek.

Fontos szempont volt a hazai és nemzetközi szakma bemutatása a legfiatalabbtól a legidősebb generációig (20-80 év).

 

Ízelítőként:

Bach díjasok: Karosi Bálint (2011. Lipcsei Bach verseny első díj), Tóka Ágoston (2017. StAlbans Nemzetközi Orgonaverseny – Bach díj)
Nemzetközi verseny díjasok: Pétery Dóra, Kecskés Mónika, Frédéric Champion, Szabó Balázs
Az egyik legjelentősebb Bach kutató: Christoph Bossert
A legidősebb generáció képviselője: Szathmáry Zsigmond

 

A helyszín

A Budapest-Németajkú Református Egyházközség egyik missziós célkitűzése a kultúra támogatása, ezen belül is kiemelten a német kultúra megismerésének elősegítése. Bach zenéjén keresztül kiválóan szolgálja ezt a célt a megvalósuló koncertsorozat, melynek helyszíne a gyülekezet belváros szívében elhelyezkedő, Hold utcai temploma.

Egészen 2002-ig kellett várni, hogy a templom ismét a református közösséget szolgálja. A renoválás során a fő cél az volt, hogy az épület templomi jellege továbbra is a lehető leginkább látható legyen, ötvözve azt az új technikai lehetőségekkel. Ennek köszönhetően a pincerész teljesen kiépült, gyülekezeti teremmel, konyhával, kiszolgáló helyiségekkel, mellékhelyiségekkel bővült. A galéria két emelet magasságban beépült: az orgona és a kórus részére fenntartott karzat mellett tárgyaló, gyermekfoglalkoztató és irodák találhatók. A modernizáció jegyében korszerű fűtéssel, valamint lifttel is felszerelték az épületet.

 

Az orgona

A Budapest-Németajkú Református Egyházközség templomában 2017. áprilisában készült el az impozáns megjelenésű új orgona. A hangszert Faragó Attila orgonaépítő és az általa vezetett  Aeris Orgona Kft. készítette, mintegy 30 eredeti thüringiai barokk orgona alapján, mint például az ansbachi Wiegleb-orgona, vagy a waltershauseni Stadtkirche Trost-orgona. A Bach-orgonának is nevezett hangszer építését tehát olyan korabeli orgonák inspirálták, amelyeken Johann Sebastian Bach, a barokk-kori zeneművészet legkiemelkedőbb egyénisége is játszott.

A tervezéskor kiemelt figyelmet kaptak a templom statikai és akusztikai adottságai, fontos szempont volt, hogy az orgona építészetileg szerves egységet alkosson a templomtérrel, hangzásában azonban mégis hamisítatlanul a barokk kort idézze.

A hangversenyek 18.00 órakor kezdődnek.

 

A közeljövő programjai:

Karosi Bálint Lipcsei Korálok – július 20.
Pétery Dóra Passacaglia. Korai Darabok, Korálok – július 27.
Kecskés Mónika Partiták, Prelúdium és Fúgák – augusztus 17.
Jonathan Moyer ( USA) Klavierübung III – augusztus 24.
Fréderic Champio ( Franciaország) Bach és Európa – Augusztus 31.
Dalibor Miklavcic (szlovénia) C-dur prelúdium és fúga, BWWV 531 – Szeptember 7.

 

Print Friendly, PDF & Email